Amikor egy spirituális gondolkozásra hajló beteg kutatni kezdi betegsége lelki okát, legtöbbször eljut addig a feltételezésig, hogy betegsége tanítani akar számára valamit. A gyógyulás felé azonban ez rossz nyom…
WM. PAUL YOUNG: A viskó-c. könyvében van egy nagyon jó gondolat, amit Isten nyilvánít ki a főhősnek.
„Mack, az, hogy én hihetetlenül jó dolgokat tudok kihozni kimondhatatlan tragédiákból, nem azt jelenti, hogy én rendezem meg a tragédiákat. Soha, de soha ne feltételezd azt, hogy azért, mert én felhasználok valamit, az azt is jelenti, hogy én idéztem elő azt, se azt, hogy szükségem van rá a céljaim eléréséhez.”
A betegségek ebbe a kategóriába tartoznak. Tagadhatatlan, rengeteget lehet tanulni egy komoly betegségből mind a betegnek, mind a körülötte lévőknek. Kiderül, ki mennyire fontos nekünk, akár betegként, akár hozzátartozóként szerepelünk egy ilyen szituációban.
Annak, aki szembesül pl. egy rákdiagnózissal, át kell értékelnie a világot, az eddigi világszemléletét, életmódját. Felül kell vizsgálnia az értékrendjét, mert egy ilyen betegség kis eséllyel élhető túl a régi úton. Hisz az vezetett idáig.
Azonban a betegség nem azért keletkezett, hogy tanítson bennünket!
A „betegségek” az agy által vezérelt folyamatok. Az agy pedig mindenkor a túlélésért dolgozik. Akkor is, ha egy rákos daganatot indít el a test valamelyik szervében, vagy épp egy fekélyesedési folyamatot a bőrünkön vagy érfalunkon. Az agy által vezérelt „betegség” folyamatok mindig olyankor indulnak el, amikor az életünket, vagy a szaporodásunkat fenyegeti veszély. Az nem biztos, hogy józanésszel is életveszélyesnek ítéljük azt a helyzetet, ami pl. egy májrákot idéz elő, de az biztos, hogy valamiért tudatosan nem vagyunk képesek kielégítően kezelni. Ezért a tudattalan veszi át az irányítást. Az ott meglapuló hitrendszereink szerint pedig végveszélyben vagyunk.
Egy mellrák jó eszköz lehet arra, hogy valaki alaposan átgondolja a nőiességhez fűződő viszonyát. Párkapcsolatában kiderüljön, párja számára fontosabb-e személye, egyénisége, mint az, hogy a mellei szépek és formásak maradjanak. Esetleg átgondolja az életét, és rendezze számláit ismerőseivel, barátaival. Kiszelektálja vagy átértékelje a kapcsolatait azokkal, akiken a nehéz időkben nem különösebben látszott, hogy aggódnának az életéért, holott eddig azt hitte, fontos számukra.
Azonban a mellrák nem ezért a lehetőségért jött létre, hanem azért, mert elveszített valakit, aki fontos volt számára. Anyját vagy gyermekét, vagy olyat, akit annak érzett. (Pl. imádott kutyáját, ami a gyermek szerepét töltötte be életében.) Vagy barátját, apját, férjét. Legtöbb esetben valamiféle bűntudat is lappang az elveszített személlyel kapcsolatban benne. Az, hogy a jobb, vagy a bal mellben keletkezik a rákos daganat, attól függ, hogy a fenti két kategória közül (anya/gyermek, vagy bármi más) melyikbe esik az elveszített lény. Addig, amíg a veszteséget nem szünteti meg, nem fog meggyógyulni. Akármilyen lelki megtisztuláson is megy keresztül.
Utána viszont, ha túltette magát a veszteségen, nincs szükség gyógyszeres kezelésre a gyógyuláshoz, legfeljebb a daganatot (és csak azt) célszerű kivágatni, mert a természetes gyógyulási folyamatot nem biztos, hogy jól tudja kezelni a beteg.
Jó példa a fentiekre Dr. Gerald G. Jampolsky: A SZERETET TANÍTÁSA- c. könyve. A szerző, mint pszichiáter, a 80-as években olyan rákklinikát működtetett, ahol a betegek a legmagasabb szintű lelki támogatást kapták meg. Sokuk halt meg mégis a rákban annak ellenére, hogy megbékélt a világgal is, és a betegségével is. Nem egy volt közöttük, aki halálos ágyán is boldog volt, és a hozzátartozóiba Ő öntötte a lelket. A konfliktusát azonban, ami a daganatnövekedést elindította, nem oldotta meg.
Mert nem ismerte a Germán Gyógytudományt, és nem tudta azt beazonosítani.
Ez a tudás azonban már rendelkezésre áll…
(Ha érdekel, iratkozz fel a Germán Gyógytudományról szóló cikksorozatomra!)