Halló, ott Isten?

Mérnöki szemmel az ezoterika útvesztőjében.

Porold le az iránytűdet

Nem kell rossz irányba menned azért, mert másoknak hibás az iránytűje!

A lélek szava

Vajon milyen lenne a világ, ha a lelkünk alaptermészete szerint élnének az emberek?

Legyen világosság... vagy sötétség!

Biztosan eljön majd az az idő, amikor tökéletességünket megélhetjük itt a Földön. De mi lesz aztán?

Teremtőgép

Lehet, hogy ilyen lenne az a világ is, amit az emberiség gondolatvilága teremt meg?

 

 

Selfness életvezetési tanácsadó
Hipnoterapeuta, Coach
Theta Healing konzulens
Germán Gyógytudomány tanácsadó

  • 2020. július 30. 10:14

Vírusok(?)

Nem létező betolakodók.

A médiában a vírusokról látható képek nem elektromikroszkópon, hanem Photoshopon készültek.

Louis Pasteur az 1800-as évek második felében úgy vélte, a betegségeket apró, szemmel nem látható mikroorganizmusok okozzák. Ezért mikroszkóppal vizsgált beteg szöveteket, és azokban sokszor sikerült is felfedeznie baktériumokat. Ugyanakkor gyakran előfordult, hogy sikertelenül kutatta őket, pedig a vizsgált szövet egyértelműen betegnek tűnt. Ilyenkor azt feltételezte, hogy mérgezés okozta a kóros állapotot, ezért „vírusos” elváltozásnak minősítette, vagyis mérgezésnek, mivel a vírus szó mérget jelent.

Manapság, az elektronmikroszkóp korában már nem gond megfigyelni a baktériumoknál jóval kisebb objektumokat. Ki gondolná, hogy korunk virológusai alig rendelkeznek több alappal a vírusok létezésének feltételezését illetően, mint Pasteur?!

Egyre-másra jelennek meg tudományos kutatási eredmények a vírusok azonosításáról, és a gyógyszergyártók egyre-másra dolgozzák ki az újabb és újabb védőoltásokat, amiket a WHO teljes mellszélességgel pártol. Most pedig itt ez a COVID 19, ami rémületben tartja a világot, és lám csak, máris készül a védőoltás ellene, amit a megfélemlített emberek úgy várnak, mint éhező fióka a fészekben a falatot. Érthető, hisz a védőoltás már oly sok betegségtől megvédte az emberiséget. Itt van pl. mindjárt a polio vírus, ami járványszerűen fertőzte a gyermekeket, mozgás, sőt, sokszor légzésképtelenné téve őket. Legalábbis ezt hisszük…

Ez a járvány azonban nem csak a méreteiben más, hanem abban is, hogy a vele járó fejetlenség kiprovokálta a szakemberek bizalmatlanságát a virológia alapjait illetően, és a gyógyszergyártóktól és a WHO-tól független kutatók utánanéztek dolgoknak. Kiderült pl., hogy a polio vírus okozta gyermekbénulási járvány tünetei megegyeztek a hírhedt DDT nevű rovarirtó mérgezési tüneteivel, és a járvány intenzitása pontosan követte a DDT felhasználási intenzitását. A sabin cseppek megjelenése után a DDT használata szinte megszűnt, és lám, a gyermekbénulás is szinte megszűnt. Erről bővebben: Polio.pdf

Más esetben egy független klinika, kutatásokat végzett az AIDS-el kapcsolatban, és nem sikerült megtalálnia a vírust azokkal a módszerekkel sem, amikkel állítólag izolálták. Sőt, a cikk írója egy olyan klinikát vezet, ahol az írást megelőzően 96 AIDS beteget gyógyítottak ki véglegesen úgy, hogy felvilágosították őket, hogy a kutatásaik alapján kijelenthetik: nem létezik a betegségük. Eldobatták velük az immunrendszerüket gyengítő gyógyszereiket, és feljavították az állapotukat. Ezután hazamentek, és egészségesen élnek már évek óta. Lásd: AIDS.pdf

Most pedig itt van ez a COVID 19-es vírus. A kezdeti összevisszaság után több kutatóintézet is jelezte, hogy sikerült izolálni. A közvélemény felé azt kommunikálták, hogy már megvannak a hiteles tesztek, és gőzerővel folyik az oltás kifejlesztése. Eközben azt tapasztaljuk, hogy számos szakember megkérdőjelezi azt is, hogy van-e egyáltalán járvány, merthogy a megbetegedések száma csekély.
Egy független kutató orvos, Dr. Andrew Kaufmann pedig nem volt rest, és utánanézett a legrangosabb kutatások valós eredményeinek. Kiderült, hogy lényegében egyikben sem izolálták a vírust, pedig a PCR technikához (amit a teszthez használnak) nélkülözhetetlen a pontosan izolált minta. Ugyanakkor maga a PCR sem tesztelésre való, hanem arra, hogy kísérletekhez sokszorosítsanak egy-egy szekvenciát. A feltalálója maga is óvott tőle, hogy tesztelésre használják. Lásd: Korona.pdf.
Van tehát egy tünetcsoport, amire Pasteurhoz hasonlóan kijelentik, hogy „vírusos betegség”, és lehet, hogy igazuk van, mert tényleg vírus, azaz méreg (vagy más környezeti hatás) okozza. Azt viszont nem tudjuk, hogy mit mutat a teszt, és azt sem, hogy mire fog hatni a védőoltás, csak azt látjuk, hogy nagyon erőltetik.

Azt, hogy abszolút értelemben léteznek-e vírusok, nem tudom. Azt viszont tudom, hogy a védőoltások ellenzőinek számos nyomós érvük van, és azt is, hogy a fenti, Polioról szóló cikkben a DDT-n kívül más méreganyagokról is írtak, amik bizonyos betegségekkel megegyező tüneteket produkálnak. Olyan mérgekről is, amikből gyermekeink ipari mennyiségben kapnak a védőoltásokban.

Nem tudom, hogy léteznek-e fertőző, vírusok, de azt tudom, hogy léteznek a sejteknél kisebb szekvenciák a szervezetben, amiket maguk a sejtek termelnek. Ilyenek pl. az exoszómák, amiket egy-egy stresszhatásra válaszul bocsátanak ki a sejtek. Részint azért, hogy értesítsék társaikat a hatásról, részint a stresszhatás kezelésére. („Véletlenül” pont úgy néznek ki, mint egy koronavírus.) Az logikusnak tűnik, hogy ha egy ilyen exoszom elér egy sejtet, az beengedi, felhasználja, mint megoldási receptet, és sokszorosítja. A felületes szemlélő számára ez úgy tűnhet, mintha megbetegítené.

Azt is tudom, hogy léteznek ÚN. mikrovezikulumok, amiket szintén a sejtek termelnek. Leginkább két okból: egyrészt a bennük termelődött hulladékokat ürítik ki magukból, mint ahogy mi a szemetet a szemeteszsákban, másrészt egy betegség vagy baleset miatt sérült szövetben a gyógyuláshoz szükséges fehérjeláncokat juttatnak ki bennük. Ez azonban akkor történik, amikor a szövet már gyógyul. Tehát szó sincs megfertőzésről.

Léteznek-e vírusok? Úgy, ahogy az a köztudatban szerepel, szerintem nem.  Azt el tudom képzelni, hogy információhordozóként egyik egyedről a másikra átjutnak, és ezzel faji szinten szállítanak megoldási receptet egy-egy stresszhatásra. Még az is elképzelhető számomra, hogy esetleg segítenek faji szinten egy túlnépesedett populáció csökkentésében, mint ahogy ez az üregi nyulaknál lenni szokott. Ezért kell az állattartóknak antibiotikumokkal tömni az állataikat a kis élettér miatt.

Azt azonban nem hiszem, hogy áldozatai lehetünk a nálunk nagyságrendekkel kisebb biológiai képződményeknek akkor, ha mi magunk lelkileg egyensúlyban vagyunk, és figyelünk a táplálkozásunkra. Hisz pont azért jött létre ez a csodálatos szervezettségű emberi test, hogy uralni tudja a környezetét, ami nála sokkal szervezetlenebb. Mi az, ami kibillentheti az egyensúlyából? Például egy félelemkeltő hadjárat egy láthatatlan veszélyforrástól, ami miatt ráadásul távol kell tartanunk magunkat embertársainktól, miközben köztudott, hogy társas lények vagyunk, és létfontosságú számunkra a közösség.

Hogy akkor mi a helyzet a védőoltásokkal? Nem vagyok elvakult ellenzőjük, de pártolójuk sem. Itt elolvashatod a gondolataimat róluk, ha érdekel: Védőoltások.

Köszönöm, hogy elolvastad az írásomat. Nem kérem, hogy higgy nekem, csupán azt kérem, hogy vedd le a figyelmed egy kicsit a médiáról, nézz körül nyitott szemmel és gondolkodj.

Ajánlanád valakinek?
Oszd meg kedvenc helyeden!

Keressen fel meghallgatom!


info kukac rajtammulik.hu