A csillogás azóta is ott van a szememben, és csak jó dolgok történnek az életemben. Minden megváltozott, a rossz dolgok miatt már csak egy picit bosszankodom, el is felejtem azokat, és egyre több pozitív hatás ér, amelyeknek hosszabb ideig tudok szívből örülni.
Huszas éveim elején járó pályakezdő óvodapedagógus vagyok. 2015. októberében kezdtem hivatásom gyakorlását. Itt ismerkedtem meg kedves kolleganőmmel, Zsuzsával. Hálás vagyok neki, hiszen az otthonomtól messzire kerültem, és mint egy pótanya, a szárnyai alá vett engem. Sokat meséltem magamról, az életemről.
Amikor Debrecenbe kerültem, elég nehezen alakultak a dolgaim, hárman laktunk albérletbe a párommal, Endrével és egy barátjával, akivel folyamatos nézeteltérések voltak. Miután ez a probléma megoldódott, az albérlet tulajdonosa nehezítette meg az életünket. Idő közben meg kérte Endre a kezem, de a boldogságunk nem tartott sokáig. A családja valamiért nem fogadott el engem. A feszültség érezhető volt, neki nagy családja van, nekem csak egy édesanyám és az élettársa. Nem vagyok hozzászokva a nagy családi eseményekhez, rosszul esett néhány dolog, és érzelmeimet nem tudtam leplezni. Már a névnapomon elkezdődtek a problémák, Endre ugyanis úgy döntött, hogy eljön velem édesanyámhoz, hogy együtt ünnepeljünk, és nem maradt az édesapjával, hogy segítsen kerítést építeni. Két idősebb lányának párjai ott voltak. Persze mikor kirándulni ment a család, elfelejtettek Endrének szólni, mert nem tudták, hogy ráérünk e. Őt mindig akkor találják meg, ha valamiben segíteni kell.
A feszültség akkor érte el a csúcspontot, mikor anyák napján Endre szüleinél voltunk. Szomorú voltam egy kicsit, mert szerettem volna egy május kosarat. Persze értettem az okát, helyette kaptam egy májusfát, ami alig észrevehető helyen volt, de Endre szüleinél. Endre szülei nem épp a legfinomabb módon kezdték el ecsetelgetni, hogy én nem szeretem a fiukat, mindig az én akaratom érvényesül, „kihisztiztem”, hogy Endre velem tartson a névnapomon (valóban sírtam akkor, csak senki nem tudta, hogy édesanyám akkor felhívott, hogy nagyon rosszul lett, és igazából senki nem hagyta, hogy Endrével ketten beszéljük meg, hogy velem tartson e, vagy maradjon segíteni). Megjegyezték azt is, hogy nem tudok örülni az élet apró dolgainak, mindenben és mindenkiben csak a rosszat látom, és mindig csak panaszkodom. Hiába igyekeztem beilleszkedni a családjukba, megkaptam, hogy ez nem sikerült. Ráadásul önző is voltam, amiért szerettem volna egy május kosarat. Nem tagadom, igazságalapja volt, bizonyos dolgoknak, de a közlés helyét, idejét és módját kicsit meg lehetett volna válogatni. Egyébként ők is csak a rossz dolgokat látták bennem, a sok jót, amit adtam, elfelejtették. Endre ekkor nem állt ki mellettem, a kapcsolatunk válságba került, a gyűrűt visszaadtam neki.
Zsuzsa nagyon aggódott értem, és ekkor már másodjára ajánlotta fel, hogy keressem fel a férjét, Sándort.
Amikor elmentem hozzá, a szememből, ahogy Zsuzsa fogalmazott, már hónapok óta eltűnt a csillogás. Nagyon magam alatt voltam.
Az első Theta Healing alkalmával derült ki, igazából miért is vagyok olyan érzékeny, amilyen, miért vagyok gyakran bánatos, és miért nem tudok igazán örülni az élet apró dolgainak, mert ebben valamelyest igaza volt Endre édesapjának. Olyan hitrendszert oldott fel a tudatalattimból, amely magzati korból ered, én ugyanis nem kívánatos gyermek voltam édesapám részéről. Mindezt édesanyámon keresztül éreztem. Ez az érzés rányomta bélyegét az életemre, valóban kissé mélabús személlyé váltam. Hisz’ mi keresni valóm van itt, ha nem is akartak? Így már értem, hogy mi volt az oka annak, hogy folyamatosan panaszkodtam, az élet apró örömeinek miért nem tudtam örülni, a nagyobb örömeinek meg miért csak kevés ideig, és miért gondoltam azt, hogy hamarosan úgyis rossz dolgok fognak történni velem.
Sajnos tényleg elég sok rossz dolog történt velem, édesapám nem kívánta velem tartani a kapcsolatot, amikor megkeresett az is csak személyes érdekei miatt történtek. Kamaszkorom elején jártam, mikor kitagadott, majd pár év múlva jött a hír, hogy balesetben elhunyt.
Édesanyámmal folyamatosan egymásra voltunk utalva, sokat szenvedett, dolgozott, hogy jó életem legyen. Két élettársa közül az egyik alkoholista volt, ő is megnehezítette mindennapjainkat. A másik kamaszkorom közepén érkezett, bármit csináltunk, az sose volt jó. Ezáltal is alakultak ki bennem hibás hitrendszerek, miszerint a férfiakban nem lehet megbízni, a szükség órájában a nőt magára hagyják, és a nőnek kell eltartania, gondoskodni a férfiról, és gyerekről.
A problémáimat nehezen engedtem el, valamiért mindig ragaszkodtam hozzá. Mint kiderült, ez abból ered, hogy ha elengedem őket, nincs miről panaszkodni, és a panaszkodás mintegy létfenntartó funkcióként alakult már ki bennem. A harmadik Theta alkalmával derült ez ki. Problémák és panaszkodás nélkül úgy éreztem nincs élet, szomorú voltam, mert bajok voltak, de a lelkem mélyén boldog, mert így éreztem magam teljesnek.
Minden hibás hitrendszer helyére pozitív dolgokat ültetett Sándor. Már az első alkalom után Zsuzsa is látta a szememben azt a csillogást, ami a lánykérés óta eltűnt. Ráadásul megállás nélkül, ok nélkül, de felszabadultan nevettem aznap.
A csillogás azóta is ott van a szememben, és csak jó dolgok történnek az életemben. Minden megváltozott, a rossz dolgok miatt már csak egy picit bosszankodom, el is felejtem azokat, és egyre több pozitív hatás ér, amelyeknek hosszabb ideig tudok szívből örülni. Még az apróságoknak is. Endrével helyre hoztuk a kapcsolatunkat, boldogan élünk. A munkahelyemen olyan kolleganő került mellém, akit szerettem volna, és sikerült egy másik albérletet találni anélkül, hogy kerestem volna. Lelkileg és testileg is egészségesebb vagyok, korábban fáradékony voltam, most már egy délelőttös műszak után kihagyom a délutáni alvást, délutános műszak után meg még egy nagytakarításnak is hozzá kezdek. Ha egy beszélgetés véletlenül panaszkodássá alakul, igyekszem a jó dolgok irányába terelni a témát, és egy rossz után három jót mondok.
Örökké hálás leszek Zsuzsának és Sándornak a segítségért, megértésért és támogatásért.