Károly kutyája
A kutyus épp egy pillangót üldözött teljes odaadással, amikor Károlynak eszébe jutott...
Károly ült a padon, és nézte a kutyáját, Fickót, ahogy boldogan rohangál a parkban. A kutyus épp egy pillangót üldözött teljes odaadással, amikor Károlynak eszébe jutott, hogy talán el sem engedi a főnöke szabadságra nyáron, pedig a családdal már megtervezték a kéthetes vakációt a Balatonnál. Kissé összeszorult a gyomra. Arra gondolt, hogy ott kellene hagyni az egész céget. A munkájában nem talál örömet, folyton lebegtetik az elbocsátások lehetőségét, és emiatt a munkatársak is feszültek, türelmetlenek egymással. De hová menjen dolgozni? Szorongott. A gyomra még jobban összeszűkült. Aztán elővette a táskájából azt az ezoterikus könyvet, ami olyan szépen írt róla, hogy az emberek isteni, teremtő lények. Igen ezt valahol ő is érezte. Jól esett olvasni, olyankor a szorongása alábbhagyott. Most is ez történt, ahogy elmerült a sorokban.
Igen! Érezte, hogy emberi lényében megbújik valami magasabbrendűség. Az emberek magasabb rendűek, mint az állatok. Mi teremtő lények vagyunk. Engedte, hogy átjárja egy kicsit ez az érzés. Közben felpillantott a kutyájára, aki épp egy másik kutyával rohangált fel-alá a fűben. Gondolataiba merült: micsoda primitív lény! Fogalma sincs a világról, csak a lakásunkat és a parkot ismeri. Fogalma sincs a fizika törvényeiről, a gazdasági helyzetről, a klímaváltozásról…
Még hosszan folytatta volna a felsorolást, amiről a kutyájával ellentétben neki, a magasabb rendű lénynek van fogalma, de egy kissé rekedtes, mégis magas hang félbeszakította gondolatmenetét:
- Csodállak téged kedves gazdám.
A hang irányába fordulva látta, hogy a kutyája szól hozzá. Furcsa módon nem is lepődött meg nagyon. Büszkeség és egy kis gőg járta át a lelkét.
- Miért? – kérdezte álszerényen, és várta, hogy Fickó hosszan sorolja felsőbbrendűségének bizonyítékait.
- Itt ülsz ebben a csodálatos parkban, ami annyi érdekes és izgalmas élményt kínál. A madarak csodálatosan énekelnek a fákon, itt a sok érdekes állat és ember. Bárkivel szóba elegyedhetnél. Ezzel szemben, amíg én, az egyszerű kutya határtalanul élvezem mindezt, te itt ülsz a padon, és szorongsz.
Károly kissé meglepődött a kritikán, de mit is várhat egy ilyen egyszerű lénytől.
- Tudod Fickó, én ember vagyok. Én már nem élvezem annyira ezt a környezetet. Mi, emberek magasabb rendű dolgokkal vagyunk elfoglalva. Bennünk, emberekben egy hatalmas, teremtő lény lakik.
- Hatalmas teremtő lény, aki olyan világot teremt magának, amit képtelen élvezni? – kérdezte Fickó. – Miféle teremtő vagy te?
Károly meghökkenve gondolkozott a válaszon, amikor érezte, hogy valami nedves dolog érinti meg a jobb kézfejé. Hirtelen felébredt. A kutyája nyalta meg, miközben teljes odaadással figyelte gazdája arcát. Kissé kezdett sötétedni. Ideje hazaindulni – gondolta.
Miközben ráadta a pórázt Fickóra, egyre csak az álmában kapott kérdésen töprengett: miféle teremtő lény vagyok én?!
Azt látta, hogy ez a kutyáját ebben az ébrenléti világban nem foglalkoztatja. Ő olyannak imádja, amilyen. A baj az, hogy önmagának nem tudja megválaszolni ezt a kérdést.
Te, kedves olvasó tudod a választ?
Rengeteg könyv és spirituális tanítás foglalkozik a témával, de bevallom, számomra az a modell nyújtotta a legjobb megértést, amit az alábbi videómban, és az azt követőkben bemutatok.
Ha kíváncsi vagy rá, tarts velem!