Károly kutyája 2. rész
Az elhunyt magyartanár feladja a leckét.
Károly sokáig gondolkozott azon a kérdésen, amit álmában a kutyája feltett neki: miféle teremtő vagy te, aki olyan világot teremt magának, amit képtelen élvezni? Másnap, amikor újra leült arra a padra, ismét ezen kezdett tűnődni.
Tényleg! Hogy van ez?
Először is: itt van a teste, amiről sajnos elmondhatja, hogy rosszabb állapotban van, mint a kutyájáé, aki nem „teremtő lény”.
Aztán itt van a munkája, amit utál, és a kollégái, akik között nem érzi jól magát.
Van egy otthona, ahol szintén nem szívesen tartózkodik, mert a gyermekei zajonganak, rendetlenség van, és ha netán leül, egy percen belül biztosan történik valami, ami miatt fel kell állnia. Vagy az egyik gyermek kér segítséget, vagy a felesége ad neki feladatot, vagy becsönget valaki, akiről rendszerint kiderül, hogy egy másik családtagját keresi, de senki más nem nyit neki ajtót.
Még szerencse, hogy ezt a kutyát el kell hozni sétálni, mert így legalább itt a parkban nyugton üldögélhet egy darabig. Tényleg! Most, amikor nincs otthon, vajon ki nyit ajtót?
És már otthon is volt. Hallotta a csengőt, ment ajtót nyitni. Meglepetésére egy idősebb úr, a gimnáziumi magyartanára állt mosolyogva az ajtóban, és szavalni kezdett:
„Érzem, bár nem tudom nevét, mi az,
Talán egy hajszál - annál szégyenebb, -
Mi korlátozza büszke lelkemet.
Nézd, ugranám, és testem visszahull,
Szemem, fülem lemond szolgálatáról,
Ha a távolnak kémlem titkait;
S ha képzetem magasb körökbe von,
Az éhség kényszerít, hunyászkodottan
Leszállni ismét a tiprott anyaghoz.”
Emlékszel még? Madách, Ember tragédiája, 3. szín. Rémlik?
Ezután finoman félretolta elképedt hajdani tanítványát, és besétált a lakásba.
- Karcsikám! Ez az otthonod?! Jól érzed magad ebben a rendetlenségben? Ebben a zűrzavarban? Mi „korlátozta büszke lelkedet”, hogy ilyen életet teremtett magának?
- Így adódott – motyogta zavartan Károly, miközben halványan rémlett neki, hogy a tanára két éve elhunyt. Nem értette, mi történik.
- Így adódott?! Karcsikám! Hát mi van abban a könyvben, amit mostanság olvasol, ki vagy te?
- Milyen könyvben? – kérdezte Károly, merthogy több könyvet is szokott olvasgatni, de egyikbe sem tud igazán elmélyülni a körülötte lévő folytonos zűrzavar miatt.
- Hát abban, amit mindjárt kiejtesz a kezedből!
Egy halk puffanásra riadt fel, amikor a könyv földet ért. Egy idős úr ült mellette a padon, aki egy kicsit hasonlított megboldogult magyartanárára, és barátságosan rámosolygott:
–Én is szeretek ezen a padon üldögélni. Egy radiesztéta barátom mondta, hogy itt erős pozitív földsugárzás van, ezért könnyű álomba merülni. Én is gyakran szunyókálok itt.
Károly zavartan mondott pár udvarias mondatot, majd füttyentett fickónak, és hazaindultak. A fejében azonban egyre csak az álmában hallott idézet csengett. Lehet, hogy Madáchnak ebben a művében sokkal mélyebb tanítás van, mint azt anno az iskolában magyarázták?
Az ezoterikus könyv az emberről, mint hatalmas teremtő lényről beszél, de itt valami sántít. Az, amit Madách írt: a korlátozottság, a testi szükségletek az érzékelési korlátok és a külső körülmények miatt.
Ugyanakkor, mintha a tanárja mégis igazat adott volna a könyvnek! Hogy van ez? Ki a csuda lehet az ember valójában?!
Remélem, Károly megnézi ezt a videómat, mert közelebb juthat általa a válaszhoz: